Magyar Magyar English Roman Sved Italiano Deutche Russia

Románia - Duna-delta



A horgászvízről
A Duna-deltában horgászatunkat maximum a hattyúk, gémek, és egyéb védett madarak zavarhatják meg. Egy két napos etetéssel, egész napos szórakozást nyújtanak a 3-6 kg-os deltai vadpontyok. Ha valaki türelmesebb és beéri kevesebb kapással, etetés nélkül egy jól megválasztott, langós helyen összeakadhat élete pontyával, akár 20-30 kg-ossal is.

A delta harcsái a Pó-folyó fénykorát idézik, mind halbőségben, mint a halak méreteiben. Aki kitartó és éjjel alvás helyett a horgászatot választja, jó eséllyel horogvégre csalhat egy egy nagyobb 50-60 kg-os példányt is. A legendás csukaállomány is megérdemel pár szót, hiszen aki rászán egy fél napot valamelyik gyönyörű tavon a pergetésre, hatalmas élményben lehet része. Rövid idő alatt akár 20-30 db csukát is foghatunk, a megfelelő műcsalival dobálva. Természetesen ezeknek a halaknak túlnyomó része visszakerül a vízbe, hogy másoknak is örömet okozhasson még megfogásuk. A szép süllők és az akár napi több száz darab kifogható balin, ellenállhatatlan csábítás a pergetőhorgászoknak.

 

 

Szezonok, mikorra tervezzük a túrát?
Alapvetően azt kell eldöntenünk milyen halfajra szeretnénk horgászni, és milyen módszerrel. A tavaszi időszak kedvez a nagy csukák fogásának, míg a tilalom feloldása utáni közvetlen időszak a harcsások kedvence. Az ősz egyaránt hoz szép harcsát, pontyot és süllőt, nemhiába ezek a hetek telnek be először a foglalási táblán. Az augusztus rekkenő hősége, ismételten a harcsásoknak kedvez, mind az éjszakai pergetés, mind a kuttyogtatás szempontjából. Az október, november pedig újra a csukásokat csábítja a delta vizeire.

Mindezek mellett még a következő szempontokat ajánljuk figyelembe venni:

Például vegyük figyelembe elsősorban, hogy milyen körülmények között szeretünk horgászni, milyen módszerekkel. Aki nem szereti a hideget, az jöjjön inkább július augusztusban, mikor még hajnalban nem fog fázni, mint például szeptember végén, vagy októberben. Ne aggódjon így is van esélye csukát, süllőt is fogni. Aki komoly harcsás az esetleg nézze meg a szolunáris naptárat, hogy mikor van új hold. A teljes sötétbe burkolózó éjszakák valóban növelik az esélyét a kapitális harcsák elejtésének.

A pontyosoknak a legjobb, szinte egész szezonban kiváló eséllyel indulnak, én a nyári hónapokat és szeptembert javasolnám, de csak azért mert kényelmes vagyok és nem szeretek hajnalban nagyon felöltözni. Ősszel a pontyot ugyanolyan sikeresen lehet fogni mint a rablóhalakat.

Hogyan utazzunk?
Magyarországról a delta kapuja Tulcea, kb. 16-18 óra autózással kényelmesen elérhető. A romániai utak minősége lassan jobb mint az itthoni utaké. Autópálya ugyan nincs, de folyamatosan lehet haladni, és ha 4-en beülnek egy autóba a költsége sem egetverő az útnak. Az úton két rövid kompátkeléssel kell számolnunk.

Milyen időjárásra készüljünk?
Éghajlata dominánsan kontinentális, amelyet a tenger mérséklő hatása befolyásol. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C, az évi átlagos csapadék 400-500 mm. Az időjárásában alapvetően a tengeri áramlatok hatásai érezhetőek, így akár november végéig kellemes nappali hőmérséklet mellett horgászhatunk, bár az éjszakák már csípősek.



Mi mennyibe kerül?
Romániában az árak hasonlóak az itthoniakhoz, bár ezzel a horgász csak az oda vissza úton találkozik, hiszen a túrán teljes ellátás várja.

Milyen szabályok alapján horgászhatunk?
A napi kifogható hal mennyisége 5 kg, ha ez meg van hivatalosan be kell fejezni a horgászatot, de természetesen ha a szákmány szabadságát visszaadjuk, kedvünkre horgászhatunk tovább. A hatóságok vendégeinket nem zaklatják ugyan, de korlátlan mennyiségű hal behozását a tanyára a tulajdonosok sem nézik szívesen. Mindezek ellenére, egy kis harcsafilét, süllőt bárki hazavihet, ha gondolja, persze nem több 10 kg-os menyiségben.

Milyen felszerelést vigyünk, hogyan készüljünk?
Ez egy nagyon összetett kérdés, itt elsősorban azt kell eldönteni, hogy milyen halfaj(ok)ra milyen módszerrel szeretnénk horgászni. Ha pergetni szeretnénk, többfajta bot és damilvastagság is szóba kerülhet; kezdve a sügerezéshez használt 200-220 cm-es, 2-15 gr dobósúlyú könnyű pergetőbottal és a 0,12-0,14-es damillal bezárólag a harcsapergetéshez használt 80-150 grammos botig és 0,17-0,25-ös fonott zsinorig széles a skála. Pergetőhorgászoknak érdemes többfajta bottal és orsóval is készülni, hiszen rengeteg a balin, a csuka és a süllő is. Amennyiben elsősorban pontyozni és harcsázni szeretnénk, természetesen ehhez erősebb felszerelésre lesz szükségünk, fenekező pontyozáshoz 300-320 cm-es, 60-150 grammos botra, 0,25-0,35-ös monofil, vagy 0,15-0,25-ös fonott zsinorra, fenekező vagy kuttyogató harcsázáshoz 200-270 cm és 100-600 gramm között váltakozó botra, és csakis fonott zsinorra! A csalik is igen széles skálán mozognak, foglaláskor ezekről részletesen írunk a vendégek részére küldött tájékoztató füzetünkben.

Általános információk
A horgásztanyán teljes körű kiszolgálásban van horgászvendégeinknek része. A szolgáltatásokat csomagban nyújtják szabott áron, mivel meglátásunk szerint ezen szolgáltatások elengedhetetlen részei egy vagy két hét kikapcsolódásnak a delta vidékén.

A túra ideje alatt, a részvételi díjért biztosítják az alábbiakat:

  • szállás kétfős faházakban, közös nappalival és fürdővel,
  • teljes ellátás, vagyis bőséges reggeli, napközbeni hideg élelem a csónakban, több fogásos meleg vacsora, kávé, ásványvíz,
  • motorcsónakok két személyenként 1 db,
  • horgászengedélyek,
  • vezető, aki segít eligazodni a deltában, megmutatja az etetett helyeket és az eredményes módszereket.

A túra részvételi díja: 129.900 Ft/fő

A részvételi díjon felül fizetendő a benzin a motorcsónakokba, valamint az útiköltségek.

A motorcsónak üzemanyag költségére, csónakonként, vagyis két személyre, átlagos használat mellett kb 120 EUR/hét összeget kell számolni. Az üzemanyag 2 EUR/liter árban kerül elszámolásra. Ez az ár nem pusztán a benzint fedezi, hanem a folyamatos olaj és szervízköltséget. Mivel a motorok új, jó minőségű 4 ütemű csónakmotorok, így 100 óránként szervizelni kell, valamit cserélni a teljes olaj mennyiséget a sizmában. Így jön össze a 2EUR/liter.

A leutazás költsége: az út hossza oda-vissza kb. 2.500 kilométer (Budapestről számolva). Egy átlagos fogyasztású autóval, 9 literes átlagfogyasztással ez nagyjából 225 liter üzemanyagot jelent kb, ami a jelenlegi üzemanyagárakkal számolva kb. 78.000 Ft.

Fontos!!! Minden kedves vendégünk hozza magával  ha van kishajóvezetői engedélyét!

Horgásztippek
Egyet nem szabad elfelejteni: a Duna-delta vadvíz. Saját szabályokkal, az időjárásnak, vízjárásnak kiszolgáltatott horgásszal. Aki ezzel nem számol, az illúziókba ringatja magát. Nincsen tuti fogás, garantált hal. Aki így érkezik erre a vízre, az csalódni fog. Azonban ha jól felkészülünk, megfogadjuk a túravezető tanácsait, kitartóan horgászunk és az időt a vízen töltjük nem a pálinka mellett a tanyán, valamint még egy kis szerencsénk is van, akkor olyan élményben lehet részünk, amelyre hazai körülmények között esélyünk sincs.

Nem legenda, hanem valóság 4 óra alatt több mint 60 db csuka, vagy december 19-én 19 kg-os nyurgaponty, napközben zavaros vízben, nyár közepén 8-10 db szép süllő 2,5 óra alatt, vagy 8-10 nyurgaponty egy fél napos horgászat alatt. Ez mind igaz.

De ahhoz, hogy ez az ideérkező horgásszal is megtörténjen, kitartás, némi szerencse és következetes horgászat szükséges. Az alábbiakban szeretnék egy kis segítséget nyújtani leendő vendégeinknek, hogy a horgászatuk valóban élményekben gazdag és sikeres legyen a Duna delta Chilia ágán.

A legtöbben ott követik el a hibát, hogy a bőség zavarával küzdve minden halfajra, minden módszerrel horgásznak abban a szűk egy hétben, amit a deltában töltenek. Ezek a túrák végződnek aztán csalódással, hiszen az egész hét egy kapkodás, gyorsan kicsit süllőzzünk, gyorsan kicsit pontyozzunk stb.

Az eredmény pedig elmaradhat, ha éppen nem „nyúl bele a horgász a tutiba”. Arról nem beszélve, hogy a horgász ebben az esetben sokkal több időt tölt közlekedéssel, szereléssel, mint magával a horgászattal.

Azt javasoljuk mindenki válasszon ki 2, maximum 3 olyan halfajt, melynek horgászatában, már hazai vizeken jártas. Rendelkezik ismerettel, a módszerekről csalikról. A második lépés, hogy túravezetőnk, megmutatja azokat a helyeket, ahol jó eséllyel horgászhatunk az adott halfajra, vagy éppenséggel már etetve van a hely. Harmadik lépés, hogy előre pontosan kidolgozott terv alapján horgásszunk következetesen, mind a helyek mind a módszerek tekintetében.

Például, ha valaki pontyozni, süllőzni és harcsázni szeretne, akkor mondjuk minden reggel, következetesen üljön ki a kiválasztott pontyozó helyére, ott töltsön el minimum fél napot. Ezután még belefér pár óra mártogatás süllőre. Ezután menjen be a tanyára, pihenjen egy kicsit, fürödjön le, vacsorázzon egy jót és éjjelre irány víz harcsázni. Természetesen ebben az esetben a pihenést meg kell oldani a csónakban, vagy alkalomszerűen kimenni éjjelre, mondjuk minden másnap. 


Amennyiben érdekel ez az utazás és szeretnéd átélni a nem mindennapi kalandot, vagy csak több információt szeretnél, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi adatlap kitöltésével, és tájékoztatunk a további lépésekről:

 

Lépjen velünk kapcsolatba:
Név: * !
E-mail: * !
Telefonszám:
Téma:
Üzenet: * !
Ellenőrzőkód: *
!
2017 horgaszutazas.hu all rights reserved